A megbeszélés vezetése és felszerelése

   

 

Hogyan vezessük a megbeszélést?

A vezetőnek gondoskodnia kell a stuktúráról, és arról, hogy minden a megfelelő vágányon haladjon, ahogy arról is meg kell győzödjön, hogy az előkészületek és a tervezés tökéletesek és pontosak.

De ez nem azt jelenti, hogy visszatérünk a rideg és félelmetes stílushoz.

Csak úgy, mint a szórakoztatás minden fajtája esetében, az első pár perc alapozza meg a hangulatot.

Remek módja egy megbeszélés elkezdésének, ha felolvasunk egy érdekes idézetet vagy hírt, vagy elmesélünk egy mulatságos anekdotát egy korábbi sikerről, amit egy másik csapatunkkal értünk el; gondoljunk valami olyasmire, ami releváns a megbeszélés témájával, amivel jól fel tudjuk vezetni azt.

A fehértábla segítségével is bevonhatjuk a csapatot egy "jégtörő" feladatba, amivel szórakozva feloldódhatnak és megismerkedhetnek egymással. Vegyük rá őket, hogy derítsenek ki egymásról tényeket, melyeket összefüggésbe hozhatnak a csapattal, vagy csak egyszerűen kérjük meg őket, hogy egy szóval vagy egy rajzzal fejezzék ki azt, hogy hogyan érzik magukat éppen.

Itt egy lista azokról a személyes tulajdonságokról és jelzőkről, és néhány alapvető folyamatsegítő készségről és módszerről, amelyek segítenek hatékony konferencia vezetővé válnunk.

     

  • Kiváló kommunikációs készség

  • Elsőosztályú szervezőképesség

  • Pontosság és jó időbeosztás(i) (készség)

  • A részletekre való precíz odafigyelés

  • Konfliktuskezelési készségek

  • Problémamegoldó képesség

  • Csoportvezetési technikák

  • Rugalmasság és alkalmazkodóképessg

  • Döntésképesség

   

Legyünk kellemes megjelenésűek, megközelíthetőek és karizmatikusak; általában ez úgy éhető el a legkönnyebben, ha önmagunkat adjuk. Ha kedvel minket a hallgatóság, akkor sokkal együttműködőbb közönséggé és hatékonyabb csapattá válnak. 

   

Tudj meg többet a jó csapatvezetésről -  töltsd le tanulmányunkat.

A megbeszélések típusai

Egy megbeszélés lehet hivatalos vagy nem hivatalos; strukturált vagy ad-hoc....

További információ

A megbeszélés megtervezése

Sokkal több van egy üzleti megbeszélésben annál, mint hogy összeszedjük a releváns embereket egy szobába, és várunk a csodára és a leleményességre.

További információ

A megbeszélés vezetése és felszerelése

A megbeszélések lehetnek energikusak és vidámak. De a vidámság gyorsan átfordulhat eredménytelen vitatkozásba, ha a vezető nem tartja kézben a folyamatot.

További információ

Megfelelő magatartás a megbeszéléseken

Valójában nincsenek rendíthetetlen szabályok erre. Az etikett és a magatartás változhat attól függően, hogy melyik országban tartózkodunk, vagy milyen típusú vállalatról van szó.

De egy alapvető keretrendszer hasznos eszköz lehet.

További információ

  Ezt is érdekesnek találhatod....